13.rész- Our tragedy

Sziasztok! :) Sajnos van egy rossz hírem, de van egy jó is. Melyikkel kezdjem? Áhh. Kezdem a jóval. Szerintem ez a rész eddig a legjobb. ( Nem tudom, hogy hogyan hoztam össze, és nem akarok magamtól elájulni). A másik. Vagyis a rossz. :/ Hogy szombaton megyek Balatonra és két hétig vagyok. Ez nem rossz hír. De az már igen, hogy két hétig kimaradnak a részek. Sajnálom, de majd szüneteltetnem kell. Ígérem, bepótolom, de már nem volt rá időm, hogy sorban leírjam a részeket. ( vagyis előre). A harmadik. A blogomban most Samara Morgan gif-et fogok feltüntetni  NE IJEDJ MEG! Mert nem ijesztő! ( azért mert én is parázok az ijesztő részektől) :D

                                                               *Amy szemszöge*

Nem emlékeszem semmire. Csak annyira, hogy elsötétült minden. Borzalmas volt. Utána hangokat hallottam: "Most mit csináljunk?! Hívni kell a mentőket! Ügye?! Gyorsan valaki!!! Bakker nem igaz, hogy ennyire lassú vagy! Add ide azt a telefont b*zdki!!". Ez Niall hangja volt. Biztos nagyon megijesztettem őket. Nem akartam. De nagyon megijedtem attól a lánytól. Egyszerűen a fülembe kurrogott. Szerintem ez a lány aki kísért engem, az az "Átok"című horrorfilm, és " A kör" című (szintén horrorfilm) keveréke. Kurrog, de úgy néz ki mint Samara Morgan. http://data.whicdn.com/images/65556593/large.gif Nagyon félek, de ezt senki sem tudja. Ugyanis.Azt hiszem, elájultam. De nem tudok felkelni...

                                                                  *Niall szemszöge*

AMY?! Rohadtul félek...Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész. Nem hiszem, hogy bebeszéli magának ezeket a dolgokat, mert látom rajta, hogy látja ezeket a valamiket. Most mit tegyek? Itt ülök mellette, és várom a csodát. Hogy fel kelljen. Mindenki halálra van rémülve, de én nem igazán. És azért nem igazán, mert tudom, hogy erős, és kibírja ezt a napot! Tudom, hogy kibírja...Addig nem megyek el amíg fel nem kel! És addig fogom a kezét amíg ki nem nyitja gyönyörű szép szemeit! És addig ülök itt, amíg a doktor ki nem küld....Márpedig én egy darabig el nem mozdulok innen! Mert Amy az életem értelme, és egyben a legjobb barátom. De ebben a nagy izgalomban reméltem, hogy végre megszólal, vagy megmozdul...És ezért halkan a fülébe suttogtam - Amy, kicsim ébren vagy? Heló? Most már nem kell félned drágám!- De semmi...Alszik. Remélem...Rádőltem vállára, és elaludtam. De felkeltem egy nagy zajra. Zayn bejött, és nekiment az ajtónak. Vicces volt, de valahogy úgy éreztem, hogy nem tudok nevetni...Sőt. Még Zayn se nevetett. Rám nézett, és megfogta a kezem. - Gyere. Együnk valami csokit a büfénél!- De én ellenkeztem.

- Niall! Gyere, mert látom rajtad, hogy éhes vagy. Ezt nem csinálhatod.
- De akkor itt kell hagynom!
- Nem lesz semmi baja. Ő sem akarja, hogy éhen halj. Vagy szomjan.
- Na jó...Talán egy csokit megeszek. De akkor hozok neki is.
- Jó. Akkor megyünk?
- Menjünk.

Lementünk a földszintre a büfébe, de...Úgy éreztem magam mint aki elmegyógyintézetben  él. Fehér falak, gyógyszerszag mindenhol, koszos padló, és csempék...De ez csak egy kórház. Még mindig fáj az a tudat, hogy ide kellett hozni Amy-t. Jobb helyet érdemelt volna ennél. De annyira nagy volt a stressz, hogy másmilyen kórház nem jutott az eszembe. Csak ez... És már megint elálmodoztam. Nagy álmomból újra Zayn keltett fel. - Héj Niall! Nem mész fel Amy-hez?- És eszembe juttatta Amy-t. - Igaz!- Vágtam rá, és rohantam  fel Amy-hez. Mikor felértem, két férfit pillantottam meg Amy kórterme előtt. Nagyon megijedtem, és nem is tudtam, hogy mit csinálok. Csak odarohantam a nagydarab pasashoz, és elkezdtem faggatni. De ő csak bámult rám mintha nem értené mit mondok. Láttam a férfin, hogy valami baj van. De nem mondta meg, hogy mi az. Jobban elkezdtem faggatni, és végre kinyögte, hogy baj van;- Amy...Amy-t le kellett kötözni. Nagyon sajnálom...- Mondta zaklatottan...És én összeestem. Zayn, és Liam kapott el. MI AZ HOGY LE KELLETT KÖTÖZNI?

- MI VAN VELE?! ENGEDJENEK BE! http://data.whicdn.com/images/63369477/large.gif- Üvöltöttem zaklatottan. De a két férfi csak megfogta a vállam, és elvitt a kórterem elől. Louis oda ment a doktorhoz, és megkérdezte, hogy mégis mi ez az egész. Láttam Louis-on, hogy valami baj van. Mikor el lépett a férfi elől, fejét fogva szaladt Pamelához.
- Pamela! Amy-nek elment az esze! Megbolondította ez a szellem vagy mi!!!- Mondta Louis, és közben járkál össze vissza.
- Uram isten...Most mi lesz? Mi lesz Niall-el?!! Mit csináljunk vele?!- Kérdezte Pamela aggódva, de én még ezt is hallottam...
- És most Amy? Amy hogy van?- Kérdeze Jennifer.
- Pfffff!! Szánalmas vagy... Mit érdekelne téged, hogy mi van Amy-vel...Nem is vagy igaz barát!- Mondta Harry, és közben elsétált.
- Miről beszélsz?! *utána megy* Te nem tudod, hogy milyen az amikor ELHAGYSZ EGY BARÁTOT!!!
- Szerintem ezt fejezd be...DE MOST!
- ÉN FEJEZZEM BE?! Te fejezd be!
- Na jó! Mindketten fejezzétek be mert unalmasak vagytok...És amúgy sem kórházban kéne ezt megbeszélni...- Ugrott közéjük Liam, és kiparancsolta őket az udvarra.

                                                                          * Harry szemszöge*

Liam kiparancsolt a kórházból emiatt a beatiful monster miatt...Egyszerűen nem hiszem el ezt az egész helyzetet...Amy megbolondult, és Jennifer behülyült...Pfff. Szánalmas vagyok...Már tudom, hogy én rontottam el mindent, és én vagyok a sz*rszemét...Viszont Amy-ért nagyon aggódom. Niall-t is nagyon sajnálom. Úgy érzem, hogy vissza kéne mennem. De inkább itt maradok, mert ha visszamegyek az eléggé...Ciki lesz. Nem tudom mit is csináljak...Itt bolyongok összevissza, és közben képzelem azt a szánalmas arcomat. Jennifer... És még én vagyok a szánalmas...Magára nézhetne. Habár nagyon hiányzik...És ezt nem tagadom. De félek attól, hogy megint megfog csalni. Nagy sétálás, és gondolkozás közben egy női hangot észleltem a hátam mögött. Ismerős volt. - Harry nem csinálhatod ezt velem! Vissza jössz hozzám? Hiányzol...- Jennifer hangja szólalt meg. Csak álltam és gondolkoztam. Nem válaszoltam. Csak magamban. Mi lesz, hogyha elveszítem? És mi lesz ha most kibékülök vele? Csak ez járt a fejemben. De végül muszáj volt mondanom valamit. Ami a legőszintébb mondatom volt, azt hiszem.- Nem tudom.- Vágtam rá, és ő elszomorodott. Maga elé nézett, és elsétált. Láttam ahogy a szemei kezdenek könnyezni. Szívszorító volt számomra. Látni azt az embert könnyezni, akit a világon a legjobban szeretek. Ez eszméletlen érzés...Megmagyarázhatatlan.
                                                                                 * Zayn szemszöge*

Niall-t elvitték, de én utána rohantam. http://data.whicdn.com/images/67729178/large.gif De jött egy kanyar, és én...Nem találtam meg. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, azt hogy Niall-t el kellett vinni. Minden szobát átvizsgáltam mint egy nemnormális de eddig nem hallottam azt, hogy; " Igen Niall itt van". Még mindig szaladok, és szaladok a fejem után...És még mindig nem tudom, hogy mi lesz velünk ezek után. És mert már tényleg nem tudom, hogy mit csináljak...A lábam se tudja, hogy mit csináljon. Össze estem a folyosón a nagy rohangálás közben. Itt dekkolok a falba mélyedve. Inkább elémelyednék szégyenemben. Nem tudom, hogy hová vitték a barátomat. Ha Amy-vel lesz valami abba belefog halni. Bevallom még én sem tudom, hogy mi van vele, de remélem semmi nagyobb baja nincsen. Amy már olyan nekünk mintha a testvérünk lenne. Nagy álmomból a takarítónő keltett fel. - Héj, álom szuszék! Ne aludj, inkább mond mi a baj?- Szólt hozzám egy bájos hang. - A legjobb barátomat épp most vitték el, mert...Hagyjuk hosszú. És borzalmas.- Feleltem, és közben leült mellém.

- Tehát ez olyan dolog amiről nem akarsz beszélni. Meg értelek.

- Szívesen elmondom. Lehet, hogy tudnál nekem segíteni. De először is bemutatkozom. Zayn Malik vagyok. Örülök, hogy találkoztunk.- Mutatkoztam be, és közben felálltunk a hideg kőröl.

- Én is örülök, hogy találkoztunk. Nancy vagyok. Nancy Rickhman. Az itteni "szolga". Na de vissza térve a tárgyhoz, a barátod beteg? Vagy mi a baj?

- A barátom akit elvittek nem beteg. Nem ő a beteg. Hanem a barátnője. Amy. Amy beleőrült egy látomásba és össze esett. Ezért is van itt. Annyira rosszul lett, hogy le kellett kötözni, Niall-t pedig ( a barátomat)el kellett vinni a kórterem elől mert...Mindenféleképpen Amy mellett akart lenni...Én Niall után futottam, de nem tudom hogy hol van, és egyszer csak a te hangodra ébredtem fel.

- Sajnálom...Ha bármiben tudok segíteni, én itt vagyok.

- Hát lenne itt valami. És nagyon leköteleznél vele.

- Hallgatlak.

- Hová vitte az a két őr a barátomat Niall-t? Ilyenkor hová viszik az őrök? Vagy most hol van?

- Kövess engem, és meglátod!-Mondta, és én követtem.

Elvitt egy üres szobába. Az üres szobában ült Nialler, egy kicsi fehér széken. Nem értettem ezt az egészet. A két őr pedig mellette volt. Bilincsbe lették a kezét, hogy ne tudjon menekülni, avagy futni. - Kérem, engedjék el! Nem lesz semmi baj.- Mondta Nancy, és nem törődve a válasszal megfogta a bilincs kulcsát, és kiengedte a kézi fogságból Niall-t. A két nagydarab pasas beleegyezett. Niall szemei égtek a szomorúságtól, és a dühtől. Láttam rajta, hogy mindjárt kirúgja az ajtót. Tehát amilyen gyorsan csak lehetett, kimentünk abból a teremből. - Köszönöm szépen Nancy! Istennő vagy!- Vágtam rá, és egy puszit nyomtam arcára. Ő el pirult, és elköszöntünk. Niall már megint eltűnt... De már tudom is hogy hol van. Amy-nél. Egy pillanatra megálltam, mert nem akartam megzavarni őket. Tehát megint egyedül maradtam, és leültem egy kis padra. Elgondolkodtam egy kicsit, és Nancy leült mellém. Nem vagyok egyedül. 

                                                                             * Niall szemszöge*

Amikor Nancy kiengedett az ajtón, úgy éreztem szabad vagyok. Nem áll senki az utamba, tehát felmehetek Amy-hez. Rohantam eszeveszetten, és nem számított semmi! Csak az, hogy ott legyek mellette, és fogjam a két kezét. Soha többet nem mozdulok mellőle. Soha...Végül felértem a kórterem elé, és láttam a többieken, hogy baj van. - Niall...Ne menj be! Még nem szabad!- Mondta Pamela, és én kétségbe estem. Elkezdett folyni a könnyem, és leültem egy kis székre. Liam, és Pamela leült mellém. Elkezdtünk beszélgetni, de ez nem beszélgetés volt, hanem nyugtatgatás. Éreztem a hangjukon, hogy van még valami. De semmiféleképpen nem akarták kinyögni végre. De mi mást tehettem volna, minthogy felálltam, és követeltem, hogy mondják el.  -Niall! Amy-nek pszichológusra van szüksége. Beleőrült a látomásba. Sajnálom.- Nyögte ki végre Louis, és nyakamba borult. Én pedig csak bámultam magam elé; Hol rontottam el? Nem is tudtam, hogy hol vagyok. Azt se tudtam, hogy mi ez az egész. Csak az érdekelt, hogy végre lássam! De még mindig nem engedtek be. Végig csak azt hajtogattam félelmemben, hogy " Beteg? BETEG??!! Valaki mondja már meg!". És a doktor válaszolt. - Nem beteg, csak hallucinál.- És akkor már egy kicsit megnyugodtam.

- Na de ez...Rendbe jön?! Ügye igen? Mondja azt, hogy igen!

- Eddig még nem érkezett eredmény az állapotáról. Még nem tudjuk...Sajnálom.

- És, és...Bemehetek hozzá?

- Nem alszik, úgy hogy nyugodtan. De semmi hirtelen mozdulat!

- Rendben. Köszönöm.- És evvel a mondattal már száguldottam be Amy-hez.

Amikor beértem, hatalmas hasgörcsöt kaptam. Mert belegondoltam abba, hogy mi lesz ha nem tudják kigyógyítani ebből az állapotból. Szívem egyre jobban vert. Leültem mellé, és ahogyan mondtam megfogtam két kezét. Elkezdtem simogatni a haját. Mert imádom a haját simogatni. Ő is az enyémet. De ő most nincsen nagyon az eszméleténél. De valahogyan mégis csak érzékelte, hogy ott vagyok. Mert mondta. - Niall, kicsim mi történik velem?- Kérdezte aggódva, és nekem megszakadt a szívem.

- Semmi baj nincsen, csak elestél. Nyugodj meg drágám!- Próbáltam elterelni a témától, nehogy rosszabbul legyen.

- Hol estem el? Leestem a lépcsőn? Mi történt?

- Igen, leestél. De most már nincsen semmi baj. Itt vagyok, és itt is leszek. Egy tapodtat sem megyek el. Itt maradok veled.- Közelebb hajoltam, és megcsókoltam.

- Ígéred?

- Igen, ígérem. Szeretlek. Nagyon.

- Én is. 

- Fáradt vagy. Aludj egy kicsit. Nem árt.

- Dehogy is ! Friss vagyok! Na jó...Talán mégis csak jó lenne egy kicsit aludni.

- Szerintem is jobban tennéd.

- Először még megmondod, hogy mennyi az idő?

- Persze. Éppen este 10 óra van. Jó késő. 

- Igen. Köszönöm. Na. Akkor tehát jó éjt! *megcsókolja*

- Jó éjt, kicsim!- Megcsókoltam, és vállára dőltem. Körülöttünk minden elsötétült. Elaludtunk.

                                                                  * Louis szemszöge*  

Niall nagyon aggódik, nagyon ijedt. Bevallom, én sem tudom, hogy most mit csináljak. Ebben a helyzetben nem tudom mitévő legyek. Pamela felhívta az apuját, és most éppen ide tart. Josh nagyon szereti Amy-t. Hiszen amikor Pamela, Amy, és Jennifer kicsik voltak nagyon sokszor aludtak egymásnál. Josh megismerte a lányokat, és rögtön megszerette őket. Felvette a telefont, és hallottuk a hangján, hogy mindjárt megőrül. Pamela is nagyon ijedt volt...Így hát elhatároztam, hogy hozok neki egy kávét. Attól biztos jobban lesz. Elindultam. De minden lépcső olyan volt, mintha beakarna nyelni a földbe. Borzalom járta át a testem. Utálom ezt a kórházat. Főleg este. Oda értem a géphez, de nagy szerencsémre a gép nem működik. Zsír. Mindenféleképpen kávét akartam vinni Pamy-nak ,ezért elkezdtem rángatni a gépet. A nagy rángatás közben megjelent Jennifer, Harry, és Josh. - Heló! Fiam, nem mondták még, hogy türelem rózsát teremt?- Mondta egy férfi hang. Már akkor tudtam, hogy az a férfi hang Josh hangja volt. Megfogta a vállam, szemebe nézett , és a szemei azt mondták, hogy; Nőj fel végre, és hagyd azt a kávét. Bólintottam rá, és vissza mentünk Amy-hez. Pamela megölelte édesapját, és bementünk a kórterembe. - Alszanak.- Vágta rá Josh, és kiment. Nem akarta zavarni őket. Mi sem. Úgyhogy követtük Josh-t. Leültünk, és vártunk egy darabig. Semmi. De egyszer csak, megjelent egy pszichológus és beakart menni a kórterembe.

 - Ki maga?- Kérdezte Jennifer aggódva.

- A pszichológus. Jöttem Amy-t lelkileg ápolni.

- Ilyenkor?- Kérdezte Liam, és oda lépett az ajtóhoz.

- Az orvosa küldött. Este gyakoribbak a látomások. Beengedne?

- Öm, elnézést.- Lépett arrébb Liam, és a lelki orvos bement.

                                                                           * Niall szemszöge*

Békésen aludtunk Amy-vel, de valami megzavart minket. Valami fura alak belépett, és nagy táskáját letette a székre.- Elnézést, ki maga?- Kérdeztem furcsállva. Az az idegen a pszichológus volt. Megijedtem. De nem csak én, hanem Amy is. Nagyon. Az orvos közelebb jött, és kérdezgetni kezdett.

- Na, és Amy. Mit szoktál álmodni mostanában?- Kérdezte de Amy nem válaszolt.

- Ennek semmi értelme.- Mondtam dühösen az orvosnak, és az orvos félre hívott.

- De van értelme! Azt akarod, hogy a barátnőd meggyógyuljon? Akkor tegyünk érte!

-...Rendben.- Válaszoltam dühösen, és flegmán. És Amy újra rosszul lett. Oda rohantunk hozzá, és az orvos lefogta... Engem újra kivittek, és magukra zárták az ajtót. Kiestem az ajtón. A többiek körém gyűltek, és megkérdezték, hogy; Mi baj? Minden rendben? Amy?! Hogy van? Mi történt?- Én erre felálltam,és könnyes szemmel,őszintén válaszoltam.- Nem tudom..-

Remélem tetszett! :) Ha igen légyszíves iratkozz fel, vagy komizz! Vissza megy. :)